Kikkel tartozunk össze?

„Óriási tévedés, hogy az ember kora felnőtt korára kinövi a meséket. És míg gyerekkorában legalább – jobb esetben – a mesékből átszűrődnek az időtlennek, vagy legalábbis a civilizációnk mércéi szerint tartósnak látszó erények, addig a későbbi mesék nettó sületlenségekből állnak.

A kora felnőtt ugyanis képes elhinni, hogy az univerzális és örökké tartó békéhez nem kell más, csak egyszerű emberi elhatározás; hogy nincs szükség határokra, mert az emberiség együvé tartozik (később aztán rájön, hogy határokra szükség van, pusztán arról van szó, hogy némelyik határ rossz helyen van); hogy a nemzetek ideiglenes tákolmányok, és nem a nemzetekhez tartozunk, hanem mindannyian »össze«.

(Rejtély, hogy az önmagát fiatal lázadónak tartó mesehívőnek miért tetszik az a kép, hogy minden ember »össze«tartozik. Akkor már inkább a karantén.)

Az értelmiség kedvelt szokása az, hogy absztrakciókat gyárt, majd amit legyártott, abba rögvest beleszeret. Lehet, hogy azért gyártja őket, hogy a saját alkotásaiba tudjon beleszeretni.”